Parancs, lelkiismeret és az egyenruha anatómiája - Jason Watson őrnagy esete a katonai etikától az edzői felelősségig
Késő este, amikor a tábortűz már nem vakító lángokkal lobog, hanem csendesen, parázsként izzik, a beszélgetések iránya rendre eltolódik a napi gondoktól a nehezebben megfogható kérdések felé. Nappal még tempóról, pulzusról, útvonalról, felszerelésről, politikáról és arról lehetett vitatkozni, hogy ki felejtette otthon a matrac alátétet. A sötétben azonban valaki egyszer csak megkérdezi: "ha katona lennél, végrehajtanál egy parancsot, amellyel nem értesz egyet?"
Az ember távoli múltból eredő sajátossága, hogy a legmélyebb erkölcsi kérdésekre a leggyorsabb válaszokat akkor adja, amikor egyetlen másodpercet sem gondolkodott rajtuk. „Persze. Katona.” „Dehogy. Van lelkiismeretem.” A gyors igenek és a határozott nemek között azonban akkora sivatag húzódik, amelyen kényelmesen elférne egy komplett birodalom, egy olyan uralkodóval, aki úgy gondolja, hogy a fájdalom kizárólag a gyengeség távozása a testből.
Pedig a valódi kérdés nem az, hogy engedelmeskedünk-e, hanem az, hogy mikor, kinek és meddig. Erről gondolkodtam edzőként...
