A bivak zsákot úgy képzeld el, mint egy mini „sátrat” a hálózsákod köré: egy könnyű, (többnyire) víz- és szélálló huzat, ami vészhelyzetben önálló menedék, normál helyzetben pedig kiegészítő védőréteg. Katonai környezetben alapvető felszerelés: gyors, alacsony sziluettű, kevés mozdulattal használható, és sokszor eleve a rendszer része (pl. moduláris alvórendszerek bivy cover-ei - részletek a cikk második részében).

A hosszú, többhetes/hónapos, szélsőséges túráknál (hideg–nedves–szeles, magashegy, tundra, esőerdő, vagy „civilizációtól távol” túlélő jelleg) a bivy nem csodafegyver, hanem kompromisszum-kezelő eszköz: súlyt és térfogatot spórol, egyszerűbbé tesz sok mindent, de cserébe több fegyelmet kér (szellőztetés, pára, helyválasztás, karbantartás).

Ha ma belépsz egy edzőterembe, terepfutó versenyre, OCR rajtra vagy akár egy hétvégi közösségi futás rajtzónájába, szinte biztos, hogy több fehérje van jelen, mint szénhidrát. Por formájában, szeletben, italban, shakerben, zsebben, táskában, autóban. Van, akinél már a kulacs is fehérjeízű.

A fehérje mára nem egyszerű tápanyag lett, hanem identitás. Ha sokat edzel, akkor „kell”. Ha keveset edzel, akkor „még inkább kell”. Ha lefogyni akarsz, kell. Ha izmot akarsz, kell. Ha fáradt vagy, kell. Ha nem tudod, mit egyél, akkor… nyilván fehérjét.

A probléma nem az, hogy a fehérje fontos. Az. A probléma az, hogy közben teljesen elvesztettük az arányérzékünket.