Télen, hidegben, rossz időben a természetet járni általában nagyobb kihívás, mint nyáron, melegben. Egyedül a víz, amiből látszólag kevesebb kell, de ez csalóka, hiszen hidegben is majdnem annyit kell inni, mint meleg időben. Ugyanakkor a felszerelés sokkal több, többféle “nehezebb” időjárásra kell felkészülni, mindezt úgy, hogy a felszerelés mérete és súlya se legyen túlságosan nagy. Hiszen a hidegben eleve több energiát igényel a szervezet, a nehezebb csomag cipelése ezt sokszorozza.
Add a comment
A hátizsák az egyik legfontosabb és legszélesebb körben használt túra, outdoor felszerelés, hiszen bárhova mész, ahol fontos, hogy mindkét kezed szabad maradjon, akkor az egyik “kézenfekvő” megoldás a hátizsák. Nemcsak az emberi anatómia emeli ki a többi lehetséges megoldás közül, hanem az emberi szokások, viselkedés és a természettel való viszony is.
Előre mozgunk, a szemünk elől van, a karunk mozgástartománya is elsősorban a testünk előtti térben jelenik meg. Előre tudunk hajolni, a hátrahajlás eleve korlátozott a gerincoszlop felépítése miatt. És még lehetne sorolni…
Ha már hátizsák, akkor nem mindegy, hogy milyen a felépítése, az elosztása, a lehetőségei. Ahogyan az sem mindegy, hogyan hordod, hogyan pakolod meg, hogyan használod. Cikksorozatunkban ezekről a kérdésekről írunk.
Első cikkünk a hátizsákok típusait veszi sorra, hasonlítja össze, bár a lehetőségek száma hatalmas, mégis megpróbáljuk azokat az alapelveket szem előtt tartani, amely minden túrázónak, a terepen járó embernek fontos. Az egyik szűkítés az, hogy a gyalogos közlekedésre koncentrálunk, a kerékpáros, evezés, motoros,... kérdéseket nem tárgyaljuk.
Add a comment
A Dragon Fire sorozat az Edge Tactical Safety Eyewear ballisztikusan bevizsgált, hármas karcmentes bevonattal ellátott, különleges körülmények közé tervezett szemüvegei.
Két típust teszteltünk: a vörös "Tiger Eye" és a színezett G-15 polikarbonát lencsével gyártottakat. Mindkettő "military standard" minősítésű. A tesztelést futás, túra, bushcraft, kerékpár, triatlon és hétköznapi használat mellett végeztük.
Add a commentA túrázás, erdőjárás nagyon sokféleképpen veszi igénybe az embert és a felszerelést. Szeretnék segítséget adni ahhoz, hogy milyen típusú túrához, milyen felszerelést érdemes bepakolni a zsákunkba vagy kivenni a holmijaink közül. A téma sokrétűsége és az egyéni igények változatossága miatt nem lesz, nem is lehet teljes a lista. De a tapasztalatokon és a gyakorlaton alapuló tanácsok biztosan sok segítséget adnak egy helyzetben.
Add a commentMi a különbség egy túra és egy katonai bakancs között? A Haix Nepal Pro segítségével ebben a tesztben erre a kérdésre is keresünk válaszokat, figyelembe véve, hogy mindkét kategóriában nagyon sokféle különböző igényre készülnek cipők, így nem lehet éles határt húzni közöttük. A túra célú felhasználás oldaláról kezdtük a tesztet...
(a HAIX Nepal Pro bakancs egyik változata félig-meddig a Magyar Honvédség hivatalos lábbelije, de a teszt ettől a ténytől függetlenül született)
Add a commentKiváló túrazsák, kifejezetten bozótjáráshoz, nehéz terephez. Kiemelkedően jó tervezés, a kisebb és nagyobb részletek minőségi kivitelezése, számtalan apróság, ami a használhatóságot nagymértékben növeli. A zsák rendelkezik egy MOLLE rendszerrel, amellyel további kiegészítők felhelyezésére van lehetőség. A Mardingtop 65 hátizsák a tesztek során nagyszerűen helyt állt, egészen szélsőséges körülmények között is. Mégsem teljes értékű taktikai felszerelés!
Add a commentKönnyű, három évszakos kabát, sok hasznos funkcióval. A dzseki és a kabát között lehetne definiálni, erősebb és komplexebb, mint egy dzseki, de könnyebb, kényelmesebb, mint egy kabát. Erős, mérsékelten szél és vízálló anyagból készült, ez meghatározza a hordhatóságát is. Nem túl hideg időben, közepesen erős szélben nyújtja a legjobb teljesítményt, de meleg időben is jól használható, hiszen több helyen is lehet szellőztetni.
Add a comment




